A Balaton élővilágának egyik legfontosabb szereplője az a homo sapiens, maga az emberi lény, aki a Balaton körül, vele együtt vagy éppen belőle élt és él. A 19. század második fele óta egészen biztosan ő az, aki a térség ökoszisztémáját meghatározóan alakítja: erre az időszakra esett a tó szélesebb körben való felfedezése, egyszersmind drámai tempójú átalakulása az elsősorban mezőgazdasági- és halász-hagyományokkal rendelkező paraszti kultúrának otthon adó térből a magyarországi fürdőhelyi- és üdülőkultúra fellegvárává. Ez idő tájt kezdett kialakulni a Balatonnak, mint a magyar tengernek vagy épp a magyar Riviérának a képe. A Balaton tere legkésőbb ettől az időtől kezdve nem annyira az itt élők hagyományos megélhetését, mint inkább a máshonnan ideérkezők szabadidejének eltöltését szolgálta. A máshonnan érkezők honosították meg és emelték magas fokra a Balaton környékén a promenád, a sétálás “művészetét” is.
A 19. század végétől tömegesen jelent meg a Balatonon egy olyan városi, polgári réteg, amelynek életritmusát elsősorban a munka üteme, és nem a természeti viszonyok, az évszakok váltakozása határozta meg. Ők voltak azok, akik szabadidejüket célzatosan pihenéssel, kikapcsolódással, nem ritkán – ahogy ők gondolták – gyógyulással töltötték. A Balaton gyógyító hatását sokféleképpen értelmezték. Voltak korabeli orvosok, akik a „nyüzsgő, városi élet okozta neurózis” kezelésére a parti fövenyen való kúrát ajánlották már több, mint 100 évvel ezelőtt is. A víz ütemes morajlásának hangja volt hivatott megnyugtatni a nagyvárosi polgárok megtépázott idegeit. Nem is beszélve az évszázados hagyományokkal rendelkező Füred-környéki ivókúrákról, a később divatossá váló Kneipp-ösvényekről vagy azokról a kulturális társasági eseményekről, amelyeknek célja már akkoriban is a kiszakadás volt a mindennapok “melankóliájából” és egyhangúságából. Fürdőházak épültek, kávéházak és éttermek nyíltak. A fürdőházakban elérhetőek voltak olyan orvosi ellátások is, mint a köpölyözés vagy a purgálás.
A tó partján sorra épültek ki az újabb és újabb fürdőhelyek, mind északon, mind délen. Szerte a tóparton kialakult az a fajta klasszikus fürdőhelyi élet, amelyet már az irodalmi művek is tükröznek. Csíkos fürdőruhás urak, rezesbanda és cigányzene, szerenádok, séták, bálok, fürdői andalgás, régi és új ismerősök első és új találkozása, szerelmek kibontakozása, egyszóval a modernkori balatoni turizmus.
A fürdőhelyek olyan társadalmi teret jelentettek, ahol az egyébként elkülönülő rendek képviselői között egyfajta egyenlőség alakult ki, hiszen meglehetősen szűk téren kényszerültek osztozni. Ezért is lehetett különösen fontos szerepe a fürdőhelyi életformában a promenádnak. Itt lehetett elvégezni a fürdőorvos által előírt szertartásszerű ivókúrát, de a sétány még inkább a társasélet, az ismerkedés, a kapcsolattartás, az önreprezentáció terepe, egyfajta modernkori agora volt. Itt megjelenni tehát egyszerre számított kúrának (már annál, aki valóban küzdött valamilyen kórsággal), szórakozásnak, szabadidős tevékenységnek és társadalmi reprezentációnak is.
A sétány és a promenád szimbolikus jelentéssel bírt, mintegy gyűjtő- és gyújtópontja volt a fürdőhelyi életnek, így vált minden fürdőhely egyik legfontosabb közösségi terévé. A városiasodott és civilizált homo sapiens magával hozta és a promenádon büszkén mutogatta körbe modernkori létformájának eme jellegzetességét is.
Az itt látható képek, híven tükrözik a balatoni promenád koronként változó kellékeit és hangulatát a 19. századtól a 20. század második feléig.
